Vissza a képgalériákhoz

Szakmai nap a Fizioterápia Világnapja alkalmából Zalaegerszegen

 

A Magyar Gyógytornász-Fizioterapeuták Társaságának Zala Megyei Szervezete 2019. szeptember 3-án, immár negyedik alkalommal biztosított lehetőséget arra, hogy egy akkreditált szakmai nap megrendezésével méltó módon rója le tiszteletét és hívja fel a figyelmet a fizioterápia fontosságára. A szakmai nap helyszínéül az idei évben is a PTE ETK Zalaegerszegi Képzési Központ szolgált.

A megnyitón Dr. habil Oláh András, a PTE ETK dékánja és Dancs Jenő, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház ápolási igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, valamint a MESZK képviseletében Bognárné Laposa Ilona, a Területi Etikai Bizottság Elnöke a Fizioterápiás szakmacsoportot érintő aktualitásokkal nyitotta meg a közel 100 fős rendezvényt.

A MESZK Zala Megyei Szervezete „Az Év Oktatója” díjat 2019-ben  kiterjesztette,  és Zalaegerszeg mellett lehetőséget biztosított több egészségügyi intézménynek is a megyében a díjra való jelöléshez. Ebben az évben a  Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Hévízi Mozgásszervi Rehabilitációs Intézetben gyakorlatukat teljesítő gyógytornászhallgatók értékelése alapján Vaspöri-Laki Andrea gyógytornász kapta a kitüntetést.

Hagyományteremtő módon elméleti ismereteket nyújtó előadások mellett gyakorlati bemutatók is zajlottak. Öt helyszínen, a térdízületi problémák diagnosztizálásra és kezelésére épült változatos szakmai bemutatókat öt előadás előzte meg a PTE ETK, a NEKA Balatonboglári Egyesület, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház és a körmendi Szociális Szolgáltató és Információs Központ gyógytornászainak prezentálásában. A szakmai napon idén is a fizioterápia széles tárháza került bemutatásra, ilyen formában ismerhették meg közelebbről az érdeklődők a mozgások analizálásához és a sportrehabilitációban is alkalmazható újabb eszközök használatát.

Végezetül a jó hangulatú rendezvényt értékes nyereménysorsolás zárta.

Ezúton mondunk köszönetet a szervezőknek és támogatóknak áldozatos munkájukért, az előadóknak a magas színvonalú előadásokért és a szép számban megjelent kollégáknak a részvételért.

Vissza a képgalériákhoz