eular 23

tájékoztatás | 2023. 06. 06.

Kongresszusi beszámoló
EULAR 2023, Olaszország, Milánó, MiCo Kongresszusi Központ
2023.05.31. – 2023.06.03.

Idén Koppenhága után, Milánóban rendezte meg az EULAR (European Alliance of Associations for Rheumatology) szokásos éves Kongresszusát. A rendezvényt a korábbi visszajelzésekre alapozva hybrid formában szervezték, ami azt jelenti, hogy alapvetően személyes részvétellel számoltak, de egyes szekciók az EULAR TV YouTube csatornán élő közvetítésként ingyenesen voltak „látogathatók”’ illetve a teljes kongresszus anyaga 2023. december 31-ig visszanézhető az EULAR honlapján.

Maga a szervezés számos innovációt vonultatott fel. Letölthető volt az EULAR 23 telefonos applikáció, melynek segítségével a résztvevők maguk nyomtatták egyedi QR-kód alapján a névkitűzőiket. Használatával tájékozódni lehetett a három szintes kongresszusi központ végeláthatatlan termei között, emlékeztetett az általunk megjelölt előadások kezdési időpontjaira, melyekkel kapcsolatban akár kérdéseket is lehetett feltenni. Válogathattunk témák és időpontok szerint, tölthettünk fel képet is.

Az egyes országok szervezeteinek külön-külön kis bemutatkozó paravánt emeltek, így Magyarország és az MRSZE (Magyar Reumatológiai Szakdolgozók Egyesülete) és képviseltetve volt.

A tudományos program tartalmazott workshopokat és tréning szekciókat, melyek a gyakorlati készségek fejlesztését szolgálták, és természetesen rengeteg különböző típusú egyéb szekciót, illetve előadást. Részt lehetett venni tudományos vitákon (EULAR Debates), kérdezni lehetett az egyes területek jeles képviselőitől (Meet the EULAR expert), elmondták a legfrissebb innovációkat (WIN and HOT vagyis What Is New és How tO Treat) és a különböző klinikai kihívásokat (Challenges in Clinical Practice). A Poszterek csak elektronikus formában kerültek kiállításra, ahol 1 óra időtartamot biztosítottak az érdeklődőknek, hogy a szerzőktől kérdezzenek (Poster Tour).

A non-farmakológiai eljárások mellett, fókuszba került a betegedukáció, a self-management és a mentális egészség fogalma is.

A Kongresszus absztraktjai az alábbi linkről letölthetők:
https://congress.eular.org/myUploadData/files/eular_2023_abstract_book_may2023.pdf

A 2024-es évben mindenkit szeretettel várnak, ezúttal Bécs városában, ahol egész biztosan újabb érdekességekre és naprakész tudásra számíthatunk a reumatológia területéről!

A beszámolót készítette: Máhli Zsuzsanna