Búcsúzunk

Dr. Győri Sándorné (1943-2023)

Dr. Győri Sándorné, Pais Ildikó Barabásszegen született egy református lelkészcsalád első gyermekeként. A kis göcseji faluból az önfeledt, boldog gyermekkor emlékeit, a szülői házból az irodalom, a versek szeretetét, ugyanakkor a szegények, betegek megsegítését, a gondoskodást, a példamutatást, a fegyelmet és a szinte emberfeletti munkabírást hozta magával.

Az érettségi után származása miatt nem nyert felvételt az orvosi egyetemre, ezért a rózsadombi Heine-Medin Utókezelő Kórházban helyezkedett el segédgyógytornászként.

1965-ben elvégezte az Állami Gyógytornászképző Iskolát. Végzése után Egyed Béla Tanár úr személyesen hívta az általa vezetett igen magas színvonalon működő, mostani nevén
Dr. Manninger Jenő Baleseti Központ Baleseti Rehabilitációs Osztályra, melynek 1992-től nyugdíjba vonulásáig vezető gyógytornásza volt. Időközben 1981-ben megszerezte főiskolai diplomáját.

1989-ben a Magyar Gyógytornászok Társasága megalakulásakor a Traumatológiai munkacsoport vezetésére kérték fel.

Arra törekedett, hogy megőrizze és tovább vigye a “Szántó” -ban dolgozó gyógytornászok jó hírét, a kiemelkedő szakmai színvonalat. Elvárta, olykor szigorúan, de példamutatóan meg is követelte, hogy az ott dolgozó gyógytornászok képezzék magukat, vegyenek részt kongresszusokon, tartsanak előadásokat, olvassanak idegen nyelvű szakirodalmat. Mindemellett ő maga is számos előadást tartott, gyógytornász hallgatók generációit oktatta és a mindennapi munkából, a sérültek kezeléséből is kivette a részét. Sikerült megőriznie a gyógytornászok jó kollegiális kapcsolatát is. A kora reggeli – szigorúan munkaidő előtti – közös, reggelivel egybekötött névnapi köszöntések, a közös karácsonyi reggelik, a megható, ugyanakkor mindig őszinte beszédei összetartották a kollégákat.

Nyugdíjba vonulása után a fájdalmas családi veszteségek ellenére is tette tovább a dolgát. Összetartotta családját, segítette gyermekeit, nevelgette unokáit élete utolsó pillanatáig.

Drága Ildikó!

A tanítványod voltam mind szakmailag, mind az élet más területén. Később megtiszteltél a barátságoddal is. Nagyon sokat tanultam Tőled, és úgy gondolom nyomot hagytál mindnyájunkban, akik ismertünk Téged. Azt hiszem, valójában ez az élet igazi értelme.

Egyszer azt mondtad nekem: “Mindenkire annyit mér a jó Isten, amennyit elbír.” Ezzel búcsúzom tőled. Te mindig sokat bírtál, így sokat is mért Rád. Nyugodj békében!

A gyógytornászok nevében búcsúzik Dr. Medveczkyné Morvai Tünde gyógytornász