Soproni Egyetem budapesti képzései 2024 szeptemberétől

Egyéb kategória | 2024. 06. 07.

A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kara a Budapesti Képzési Helyén is várja a tanulni és szakmailag fejlődni vágyó kollégákat. Az elmúlt 25 év során az ország minden területéről jöttek hozzánk orvosok, ápolók, gyógyszerészek stb. tanulni, továbbfejleszteni tudásukat, akik közül többeknek sikerült a végzettségük megszerzése után a kívánt pozíciót betölteni, vagy a kívánt munkahelyen elhelyezkedni.

Az egészségügyi képzések célja, hogy a nálunk végzett kolléga, munkája magas színvonalú ellátásához lépést tudjon tartani a szükséges ismeretek fejlődésével és a közgazdasági ismeretek megalapozásával, bővítésével. A képzések során hallgatóink széles elméleti és gyakorlatorientált közgazdasági felkészítést kapnak. Kiemelt hangsúlyt fektetünk a résztvevők probléma-felismerési és probléma-megoldási készségeinek fejlesztésére. A program során megismerik az egészségügy gazdálkodásának, menedzsmentjének fogalmait, összefüggéseit, az egészségügy hazai és külföldi gazdálkodási rendszerét ellátási formákhoz kapcsolódóan, a társadalombiztosítás elveit, gyakorlatát, az egészségügyi intézmények közgazdasági ellenőrzési, számviteli, elemzési rendszerét, finanszírozási mechanizmusát, gyakorlatban alkalmazásra kerülő informatikai módszereit, minőségirányítási rendszerét, a válságmenedzsment fontos szerepét.

A szakirányú továbbképzési szakjaink önköltséges, levelező tagozatos képzések (általában kéthetente péntek délután és szombat egész nap tartanak), melynek árai jóval barátságosabbak a többi, hasonló képzést kínáló egyeteméhez képest. Árainkat úgy alakítottuk ki, hogy minél több egészségügyi dolgozó számára is elérhető legyen.

A kiscsoportos, gyakorlatorientált, rugalmas képzéseink színvonalát oktatóink biztosítják. Így a gyakorlatorientált és egészségügyi szakmai, közgazdasági tárgyakat a szakmában kiválóan jártas, és azt művelő kollégákkal erősítjük.

Meghirdetett képzéseink budapesti helyszínnel 2024. szeptemberi kezdéssel:

https://lkk.uni-sopron.hu/2024-meghirdetett-szakiranyu-tovabbkepzesek

Egészségügyi szakirányú továbbképzések:

  • Egészségügyi menedzsment szak (4 féléves)
  • Gyógyszerész – közgazdász szak (4 féléves)
  • Orvos – közgazdász szak (4 féléves)
  • Gazdasági szakokleveles ápoló szak (4 féléves)
  • Egészségügyi minőségbiztosítási szak (2 féléves)
  • Egészségügyi szóvivő és kommunikációs szak (2 féléves)

Üzleti szakirányú továbbképzések:

  • Jogász-közgazdász szak (4 féléves, jogász oklevéllel rendelkezők részére)
  • Executive MBA szak (4 féléves)

 A 2024. őszi képzéseinkre 2024. augusztus 28-ig lehet jelentkezni online jelentkezési lap –on keresztül.

További információkért forduljon bizalommal Honfi Blanka oktatásszervezőhöz (e-mail: lkk-tovabbkepzes@uni-sopron.hu, tel.: +3630 886 5401)!