Vissza a képgalériákhoz

Harmadik alkalommal került megrendezésre Zalaegerszegen  

Szakmai nap a Fizioterápia Világnapja alkalmából 

 

A Fizioterápia Világnapját 20 éve ünnepelték meg először Magyarországon. A Zala Megyei Szervezet immár harmadik alkalommal biztosított lehetőséget arra, hogy egy akkreditált szakmai nap megrendezésével méltó módon rója le tiszteletét és hívja fel a figyelmet a fizioterápia fontosságára. A szakmai nap helyszínéül az idei évben is a PTE ETK Zalaegerszegi Képzési Központ szolgált.

A megnyitón Dr. Schmidt Béla, a PTE ETK Zalaegerszegi Képzési Központ Tanszékvezetője és Gombosné Papp Judit a Zala Megyei Szent Rafael Kórház mb. ápolási igazgatója köszöntötte és üdvözölte a jelenlévőket és az eseményt. A Társaság képviseletében Vaspöri-Laki Andrea, a Zala Megyei Szervezet elnöke a WCPT által megfogalmazott gondolatokkal nyitotta meg a közel 80 fős rendezvényt.

Hagyományteremtő módon elméleti ismereteket nyújtó előadások mellett gyakorlati bemutatók is zajlottak. Ilyen formában ismerhették meg közelebbről az érdeklődők az alvászavarokkal küszködők könnyebb légúti átjárhatóságát szolgáló gyakorlatokat, valamint a mozgások analizálásához és a sportrehabilitációban is alkalmazható újabb eszközök használatát.

 A szakmai napon idén is a fizioterápia széles tárháza került bemutatásra. A mozgásszervi betegségek korszerű vizsgálatán és kezelésén túl, a bizonyítékon alapuló gátizom tréning alapelveit ismertették. Egy felmérés bebizonyította, hogy súlyos fizikai fogyatékosság ellenére is lehet jó mentális állapottal élni a mindennapokat. Röviden áttekintésre került a transzplantáltakat segítő regionálisan, országosan és nemzetközileg működő egyesületek szerepe.

Végezetül a jó hangulatú rendezvényt értékes nyereménysorsolás zárta.

Vissza a képgalériákhoz