Aláírásgyűjtés a 2020. évi C. törvény módosítása céljából

állásfoglalás | 2020. 10. 20.

Balogh Ildikó a Magyar Gyógytornász-Fizioterapeuták elnöke 2020. október 06-án részt vett a MESZK szervezésében megvalósuló, az egészségügyi szakdolgozókat tömörítő szakmai szervezetek részvételével zajlott egyeztető megbeszélésen, és kifejezte csatlakozási szándékát a kezdeményezéshez.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara az Országgyűlés soron kívüli intézkedését kezdeményezi annak érdekében, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény személyi hatálya ne terjedjen ki az egészségügyi szakdolgozókra.

A törvény kimondja, hogy az állami és önkormányzati fenntartású intézményeknél 2021. január elsejétől kizárólag egészségügyi szolgálati jogviszonyban lehet egészségügyi tevékenységet végezni, azaz megszűnik a közalkalmazotti jogviszony, eltörlik a Kollektív Szerződést, ezzel szerzett jogaink szűnnek meg, ami súlyosan méltánytalan. Egyéb szigorítást is bevezet az új jogszabály:

– további kereső jogviszony engedélyeztetésének megnehezítését,
– a dolgozó országosan áthelyezhető bármely intézményhez egyoldalúan az eddigi 44 nap kirendelés helyett akár 2 év időtartamra,
– jelentősen csökken a felmentés és a végkielégítés mértéke,
– elvész a közalkalmazott jogviszony tartama alatt szerzett jogfolytonosság, hogy csak néhány hátrányos rendelkezést említsünk!

Mindezeken kívül a szakdolgozói kar illetmény besorolási rendszere, annak törvényben garantált emelkedése és módja, a felvállalt terheket elismerő, az orvosi béremeléssel arányos mértékű, azonos elosztási elveken alapuló bérrendezése nem jelenik meg.

Forrás: www.meszk.hu

Aláírások beküldésének határideje: 2020. október 26. (hétfő) éjfélig

PETÍCIÓ ELÉRHETŐSÉGE: https://www.peticiok.com/293176

A petíció szövege itt olvasható >>
A petíció aláírásával az aláíró engedélyezi, hogy a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara az aláírását átadja azoknak, akik ebben a kérdésben hatáskörrel rendelkeznek!