Szakmai nap a Fizioterápia Világnapja alkalmából

Második alkalommal került megrendezésre a Szakmai nap a Fizioterápia Világnapja alkalmából

 

A Fizioterápia világnapja –melyet Magyarországon 1998 óta ünnepelünk - remek alkalmat biztosít a szakma képviselőinek a találkozásra, az eszmecserére és a tudomány világában való elmélyülésre. A tavalyi év sikereit is felülmúlva idén mintegy 150 gyógytornász és gyógytornászhallgató vett részt a Magyar Gyógytornász-Fizioterapeuták Társasága Nyugat-Dunántúli Régió Zala Megyei Szervezete, a PTE ETK Zalaegerszegi Képzési Központ és a Zala Megyei Szent Rafael Kórház közreműködésével létrejött szakmai rendezvényen. A program lebonyolításának idén is a PTE ETK Zalaegerszegi Képzési adott otthont.

A rendezvényt megnyitotta Dr. Császár Gabriella, a PTE ETK Zalaegerszegi Képzési Központ Igazgatója és Vaspöri-Laki Andrea, MGFT Nyugat-Dunántúli Régió koordinátora. A megnyitón részt vett és köszöntőt mondott Dr. Halász Gabriella, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház főigazgatója.

Az öt helyszínen zajló, a lumbális gerinc problémái és kezelése köré felépült változatos szakmai bemutatókat hét előadás követte a PTE ETK, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház, a Hotel Aquamarin Hévíz és a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Hévízi Mozgásszervi Rehabilitációs Intézet gyógytornászainak prezentálásában. Nívós előadásokat hallhattunk a kardiológiai rehabilitáció területéről, megismerkedhettünk a lökéshullám alkalmazásával elérhető eredményekkel, a tükörterápia lehetőségeivel, valamint betekintést nyújtottak az előadók a medencealap izmainak problémakörébe, a törzsstabilitás felmérésére szolgáló vizsgálati módszerekbe és a magyarországi fürdőgyógyászati ellátások változásaiba. A jó hangulatú rendezvényt értékes nyereménysorsolás zárta.

 

Ezúton mondunk köszönetet a szervezők és előadók áldozatos munkájáért, a színvonalas előadásokért és a szép számban megjelent kollégák részvételéért.

 

Miszory Erika Viktória
gyógytornász
MH EK
 Hévízi Mozgásszervi Rehabilitációs Intézet



          

Feliratkozás hírlevélre

Magyar Gyógytornász-Fizioterapeuták Társasága
Bankszámlaszáma:
UniCredit Bank Hungary Zrt. - 10918001-00000062-61040005
Adószáma: 19007603-1-42
Székhely: 1088 Budapest, Vas u. 17.
Telefonszám: +36/1/411-1208
Nyitvatartás: H,K: 9-15 | Sze: 11-17 | Cs,P: 9-15
Postacím: 1446 Budapest, Pf.: 430
E-mail: info@gyogytornaszok.hu